6. Postamester ház

Az 1905-ben indult Eger-Putnok közötti vasútvonal kiépítése 1908-ra Szarvaskőt is elérte, s a település ily módon is bekapcsolódhatott az országos vérkeringésbe, elzártsága megszűnt.

Az ingatlan, ami előtt állnak, a Szarvaskői vár műemléki területéhez tartozik. A falun keresztülhaladó Országos Kéktúra útvonal közvetlen az épület mellett halad el. Az ingatlant három oldalról a Bükki Nemzeti Park határolja. Az épület közel százéves, eredeti tervei ma is rendelkezésre állnak. Ezek tanúbizonysága szerint az épület 1928-ban vagy valamivel utána épülhetett. Az épületről, mint Magyar Királyi Postahivatalról, képeslap is készült.

A tervekből továbbá kiderül, hogy az építettő egy bizonyos Papp Endre. Tóth István Szarvaskő című kötetéből tudjuk, hogy állomásfőnökként, majd az 1920-as évektől postamesterként dolgozott a faluban. A postamester feladata volt a posta- és távíró- szolgálat működtetése, a postaszolgálat feladatai közé tartozott a telefonközpontok működtetése is a nagyobb városokban. 1869. október 1-jén a világ első nyílt levelezőlapját a magyar és az osztrák posta adta ki. A századfordulóra megkezdték a postaszolgálat gépesítését, megjelent a bélyegzőgép, a pénzszámlálógép, a kézbesítő szolgálatban a kerékpár, majd a motoros jármű. 1897-től motoros tricikliket, majd elsőként a világon hazánkban használtak gépkocsit a levélgyűjtő szolgálatban. Papp Endre 1947-ben hunyt el, tehát legkésőbb eddig a dátumig működhetett a postaszolgálat az épületben.

1959-ben a Tóth család költözött be és alakította át a kor divatjának megfelelően az épületet. Műpala fedést kap, nyílászáró csere történik, és a tornácot is átalakítják. 1979-ben kerül az ingatlan a jelenlegi tulajdonos családjához. 2021-ben a Népi Építészeti Program keretében a ház eredeti rekonstrukciója zajlott.

Forrás: http://szarvaskoivar.hu/postoffice.html?fbclid=IwAR0N6S3rxNB8Ejs0VBSyCaobKwYE0zxSlFI86m1mOZGaye3Ks60ys8mu8io